Vallás - Kamond Község Önkormányzatának honlapja

1000 éve a Marcal folyó partján...
Kamond
Tartalomhoz ugrás
A község vallási megoszlása
A településen többségében Római Katolikus és Evangélikus hívek élnek valamint néhány Református vallású.
Római Katolikus Egyházközség

Vezetője: Déri Péter plébános
Címe: 9545 Jánosháza, József Attila u. 34.
Telefon: 95/450-168

eMail: janoshaza@martinus.hu

Felső kép: nagykamondi Római Katolikus templom.
Alsó kép: kiskamondi Római Katolikus kápolna.

Kamondi Evangélikus Leányegyházközség:

Kamond község két része egykor vallásilag is elkülönült egymástól.
Míg Nagykamond katolikus, Kiskamond evangélikus vallásúak által lakott település volt.
A gyülekezet egykor templommal és iskolával is rendelkezett.
A templomot a hatvanas években le kellett bontani. Az egykori templom helyett a gyülekezet szeretett volna másik istentiszteleti helyet. Az akkori hatóságok csak egy istálló átépítését engedélyezték a gyülekezetnek. Így Istállóból lett temploma a gyülekezetnek.
Az 1967-ben épült templom elé 1991-ben építettek tornyot. A templomot azóta is közösen használják a kamondi református és evangélikus hívek.

Cím: 8469 Kamond, Petőfi Sándor u. 9.
Tel: 06-88-233-055
Honlap: http://kerta.lutheran.hu/1ehkozs/3kam
E-mail: nagyalasony©lutheran.hu
A honlap készítője és szerkesztője:
Asbóth Szabolcs

A honlap üzemeltetője:
Kamond Község Önkormányzata


Created with WebSite X5




Vissza a tartalomhoz